FRÜHLINGSSPAß – NÉMET SZÉPKIEJTÉSI VERSENY
2026. március 31-én került sor a balatonfüredi Református Általános Iskolában az idei Frühlingsspaß (Tavaszi vígasság) elnevezésű német szépkiejtési versenyre.
Ezúttal 10 tanulóval képviseltük iskolánkat. A vetélkedő rendkívül gazdag feltöltődést kínált. A füredi iskola német színjátszó körének vidám, zenés előadása - „Die Bremer Stadtmusikanten” (A brémai muzsikusok) - után zajlott le a verseny, majd egy kis büfézést követően a Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület német önkéntesének, Lissi Tenglernek a prezentációja következett, aki nagyon élményszerűen beszélt önmagáról, szülővárosáról Kölnről és magyarországi küldetéséről. Az utolsó előtti programpont a tavaszi kincsvadászat volt, végül a délután zárásaként került sor az izgalmas eredményhirdetésre.
Valamennyi tanuló részesült jutalomban: német nyelvű gyermekmagazin, kitűző, írószer volt az ajándékcsomagban.
A vetélkedőn 8 iskola 58 diákja vett részt. A gyerekeknek először néhány mondatban be kellett mutatkozniuk, aztán egy memoritert adtak elő, melyet egy előre elkészített rajzzal prezentáltak is. Tanulóink szépen helyt álltak. A harmadik-negyedik osztályosok kategóriájában Czeglédi Barnabás különdíjban részesült, Molnár Panka pedig harmadik helyezést ért el.
Iskolánkat a következő tanulók képviselték:
4. osztály: Molnár Panka, Czeglédi Barnabás, Kismődi Lili Flóra, Mátéffy Botond
5. osztály: Berendi Lilla, Nemes András Péter, Partleton Atrhut Terry
6. osztály: Horváth Tekla Zsófia, Nagy Réka Ágota
7. osztály: Mátéffy Hunor
Bízunk benne, hogy jövőre újra megrendezésre kerül ez a színvonalas verseny, és újra lesz ennyi vállalkozó szellemű diákunk.
Gratulálunk nekik!
Varga Anikó
német nyelvtanár