06 30 811 9218
8220 Balatonalmádi, Bajcsy-Zs. u. 30.

Kiváló kulturális tevékenységért díj 2017/2018. tanév

Balatonalmádi Város Önkormányzatának "Kiváló kulturális tevékenységért" 2017. évi díjazottja: Pápai Polli
 

Polli a Györgyi Dénes Iskola 8.a osztályos tanulója.
Magatartásával, kiemelkedő tanulmányi és közösségi munkájával példát mutat az iskola növendékeinek. Az iskolai feladatokat önként vállalja, és maradéktalanul teljesíti azokat. Tanulmányi munkájában kitartó, a tanítási órákra pontosan és rendben, maximálisan felkészül. Az órai munkát érdeklődésével, aktivitásával segíti. Tanulmányi munkájában többletfeladatokat végez, részt vesz versenyeken, pályázatokon. Anyanyelvi, rajz- és sportversenyeken képviseli iskoláját, jelenleg is a Veszprémi Torna Club sportolója, ahol 4 éve talajtornázik.
Szerteágazó érdeklődési körét jelzi, hogy két évig gitározott, két évig citerázott, majd újabb egy évig gitározott a zeneiskolában.
A közösség alakításában aktívan részt vesz, kezdeményez, ezért 5. osztályos kora óta a diákönkormányzat meghatározó tagja.
Megnyilvánulásaiban őszinte, társaival, tanáraival szemben tisztelettudó, együttműködő és segítőkész.
Az iskolán kívüli versenyeken, vetélkedőkön, illetve előadásokon, bemutatókon is eredményesen szerepel. Évek óta aktív szereplője az iskola ünnepi műsorainak, a városi megemlékezéseknek. Kiemelkedő énektudásával, színpadi jelenlétével emeli az előadások színvonalát. Vers-és prózamondó versenyek eredményes résztvevője, népdaléneklését többször aranyminősítéssel jutalmazták.
Tehetségére a veszprémi Pannon Várszínház vezetése is felfigyelt, ezért már négy éve megbízható tagja a társulatnak. A bemutatók előtt az estébe nyúló előadások és a hosszú, délutáni próbák ellenére kiegyensúlyozottan teljesít a tanórákon. Olyan ismert darabokban játszik, mint a Toldi, a Hegedűs a háztetőn, A dzsungel könyve, a Mária evangéliuma, valamint az Emil és a detektívek.
Eredményei - Iskolai tantárgyi versenyek:
• Matematika: Bolyai, Medve, Kenguru, Zrínyi Verseny
• Magyar nyelv és irodalom: Bolyai, Simonyi Helyesírási Verseny, Bendegúz Nyelvész, Szavalóversenyek
• Természettudomány: Bolyai, Herman Ottó Verseny
Népdaléneklő verseny:
• Enying-aranyminősítés (alsó tagozat)
• Csajág-kórusversenyek (alsó tagozat)

Kiváló kulturális tevékenységért díj 2016/2017. tanév

Balatonalmádi Város Önkormányzatának "Kiváló kulturális tevékenységért" 2016. évi díjazottja: Piller Luca

Luca a Györgyi Dénes Általános Iskola 7. a osztályos tanulója. 7 éves kora óta foglalkozik hangszeres zenével, énekléssel és tánccal. Ötödik éve jár a Balatonalmádi Kósa György Zeneiskolába, ahol heti 2 órában szolfézst, heti 2 órában fuvolázni tanul. Ebben az évben kezdett el zongorázni az Ars Nova Alapfokú Művészetoktatási Intézményben. Többször fuvolázott városi rendezvényeken. Egyik fuvola vizsgaelőadáson saját szerzeményét is eljátszhatta. Harmadik éve jár a Veszprémi Dal-ma Egyesület Musical Színházába, ahol Völler Adél énekművész tanár és Módri Györgyi színművész irányításával –társaival együtt- teljes musicaleket tanul. Luca az alábbi darabokban szerepelt: Grease, Dzsungel Könyve, Abigél, Isten Pénze, Diótörő, József és a Színes Szélesvásznú Álomkabát, Kölyök, Oroszlánkirály, Macskák. A telt házas előadások nagyobb városi művelődési központok színháztermeiben és a Veszprémi Petőfi Színházban voltak. Musical előadásaikkal rendszeresen fellépnek különböző települések balatoni nyári fesztiváljain. Természetesen többször szerepeltek városunk rendezvényein is (Borfesztivál, Karácsony, Fehér Party, Nyugdíjas Klub, stb.). Luca énektudása fejlesztése érdekében egy éve magánéneket tanul a Veszprémi Csermák Antal Zeneiskolában.
Luca számára az éneklés és a zene mellett a tánc is fontos. Három évig akrobatikus rock-and-rollt táncolt a Balatonfüredi Acro-Dance Egyesületben, sok-sok versenyen vett részt. Három éve jár a Winners Versenytánc Egyesületbe, ahol klasszikus táncot tanul.

Luca rendszeresen részt vesz az iskola ünnepi és kulturális eseményein is. Szavalataival, énektudásával évek óta hozzájárul a megemlékezések, közösségi alkalmak színesebbé tételéhez, méltó megünnepléséhez. Tavaly részt vett a Himnusz-éneklő versenyen, ahol korosztályában sikeresen teljesített, dicséretet kapott tiszta, átélt énekléséért. Aktív résztvevője osztálya kulturális és közösségi életének, önként jelentkezik különböző feladatok elvégzésére. Ötleteivel, kreativitásával és példás szorgalmával elősegíti a fontos alkalmak (Farsang, Mikulás, egy-egy osztálytárs búcsúztatása stb.) tartalmas előkészítését, azok megszervezését.
„Költői vénájának”, olvasottságának köszönhetően az irodalom-tananyagot és az irodalomórákat egy-egy általa költött verssel teszi érdekesebbé, emlékezetessé. Szorgalmasan és kitartóan végzi iskolai feladatait, megbízható. Humán érdeklődése szerteágazó. A szépirodalom, a zene, a tánc és az előadóművészet egyaránt érdekli. Humán érdeklődését mutatja, hogy az ilyen jellegű tanulmányi versenyeken is sikeresen teljesít. A Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny meghatározó résztvevője évek óta. Ezen a versenyen is bizonyítja az irodalmi és az anyanyelvi kultúránkban való jártasságát.

Luca eredményei:
Énekversenyen elért eredményei:
• 2014.ápr.27. Veszprémi Játékok Nemzetközi Verseny: Szóló ének bronzérem, Duett ének bronzérem
• 2015.ápr.24. Veszprémi Játékok Nemzetközi Verseny: Szóló ének ezüstérem
Versenytáncban elért eredményei:
• Európa Bajnokság (2015, Balatonfüred): 1. helyezés, arany minősítés
• Magyar Területi Bajnokság (2015, Budapest): 1. helyezés, arany minősítés
• Magyar országos Bajnokság (2015, Budapest): 1. helyezés, arany minősítés
További 6 érmet nyert akrobatikus rock-and-roll területi versenyeken.

Kiváló kulturális tevékenységért díj 2015/2016. tanév

Balatonalmádi Város Önkormányzatának Humán Bizottsága minden év decemberében megjutalmazza azokat a tanulókat, akik példamutató iskolai teljesítményük mellett a művészet valamely ágában, ágaiban is kiemelkedő eredményeket éretek el. 2015-ben iskolánkból Rézmüves Miklós 7. b osztályos tanuló részesült elismerésben.

Miklós a Györgyi Dénes Iskola 7/b osztályos tanulója.

Kitartóan, szorgalmasan, pontosan végzi iskolai feladatait, érdeklődése sok mindenre kiterjed.

Reálisan látja az iskolai élet adott helyzeteit és a világ dolgait, értékítélete megbízható. Határozott véleménye van, melyet mindig kifejezésre juttat, ezáltal segíti és színesíti a tanórák lendületes haladását.

A közösség életében tevékenyen részt vállal, önként jelentkezik különböző feladatok elvégzésére, vállalásait pontosan teljesíti.

Évek óta meghatározó tagja az iskolai ünnepi műsoroknak. Teherbírása, önfegyelme, megbízhatósága példaértékű. A próbák során együttműködő. Törekszik az igényes, minőségi előadásra mind a vers- és prózamondásban, mind a szóló-és kóruséneklésben. Énektudásával is hozzájárul az ünnepi műsorok színvonalának emeléséhez. A Kósa György Zeneiskolában szolfézst és zongorát tanul, ahol 2011-ben kezdődő zeneiskolai tanulmányaiban évről évre kitűnő eredményeket ér el. Szolfézs tárgyban és szép énekhangjával sok városi, iskolai és egyéb kulturális eseményen való szereplésen, versenyen vett részt. Legrangosabb ezek közül a 2014-ben megrendezett XI. Országos Kodály Zoltán Szolfézsverseny döntőjébe kerülés.

Egyéb rangosabb versenyeredményei:
2015. Országos Társaséneklési verseny kamarakórussal: arany minősítés,
2012., 2013., 2014. Ádám Jenő Népdaléneklési verseny - arany, bronz, arany,
2015. Sistrum szolfézsverseny - arany minősítés,
2013., 2015. megyei szolfézsverseny, ezüst, arany minősítés,
2015. Nemzetközi verseny kamarakórussal - Balatonfüred ezüst/.

Humán érdeklődését mutatja, hogy az ilyen jellegű tanulmányi versenyeken is sikeresen teljesít. A Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny meghatározó résztvevője évek óta. Ezen a versenyen is bizonyítja az irodalmi és az anyanyelvi kultúránkban való jártasságát.