06 30 811 9218
8220 Balatonalmádi, Bajcsy-Zs. u. 30.

Bolyai Természettudományi Csapatverseny

A Bolyai Természettudományi Csapatverseny legjobbjai
Györgyi Dénes Általános Iskola diákjai körében közkedveltek a Bolyai csapatversenyek. A verseny célja, hogy 4 fős csapatokban közösen, összedolgozva oldjanak meg problémákat. Átéljék az együttgondolkodás örömét, és a logikus gondolkodás mellett készségeiket közvetlenül is bemutathassák diáktársaik előtt, miközben összemérhetik tudásukat.
A matematika, illetve magyar nyelv és irodalom tantárgyak mellett a tavalyi év óta természettudományból is többen elindultak a versenyen. Ebben a tanévben 15 csapat jelentkezett a Deák Ferenc Általános Iskolában megrendezett körzeti fordulóra. Közülük a 4.a. osztályos, „Természetbúvárok” csapata volt a legsikeresebb, melynek tagjai: Nagy Domonkos ,Negro Emese, Szántód László Sándor és Tamás Kata. Ők nemrégiben meghívást kaptak a Székesfehérváron megrendezett ünnepélyes eredményhirdetésre. A PANNÓNIA-ÉSZAK (Fejér, Győr- Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém megye) körzetben az előkelő második helyet szerezték meg.
Gratulálunk nekik!