06 30 811 9218
8220 Balatonalmádi, Bajcsy-Zs. u. 30.

Körzeti Diákolimpia mezei futóverseny

Az idei tanév körzeti Diákolimpia mezei futóversenye a Balatonalmádi Sportpályán került megrendezésre. A versenyt a Györgyi Dénes Iskola testnevelői szervezték, és bonyolították le, ahol 7 általános iskola tanulói vettek részt. A pálya minden tanuló számára idegen volt, hiszen ezen a helyszínen még nem rendeztek ilyen körzeti megmérettetést. A legkisebbeknek 500 m-t, a 8. osztályos tanulóknak már 4000 m- t kellett futni az érmek elnyeréséért.
Eredményeink: 1. korcsoport fiú csapatverseny 1. hely (Szabó Zsombor, Fazekas Áron, Bató Medox, Kiss Csanád, Csejtei Béni). Egyéni versenyben 1. helyen Szabó Zsombor, 2. helyen Fazekas Áron ért célba. A legkisebb lányoknál 2. helyen végzett a csapat. Tagjai: Sipos Hanna, Jeszenszky Emese, Nagy Orsolya, Jaksa Kata, Óvári Csenge. Egyéniben: Sipos Hanna arany, Jeszenszky Emese ezüstérmet vehetett át.
2. korcsoportban a fiú és a leány csapat is aranyérmet szerzett. Csapattagok: Molnár Hunor, Csejtei Zétény, Tamás Endre, Fried Levente, Tóth- Pusztay Benedek, a lányoknál Kiss Luca, Verestoy Borbála, Erdei Julianna, Somogyi Szofi, Farkas Nóra képviselték az iskolánkat. Egyéni küzdelemben fiúknál 2. Molnár Hunor, 3. Csejtei Zétény, lányoknál 1. hely Kiss Luca.
A 2006/ 2007-ben született tanulóknál a fiú és leány csapat is az élen végzett. Tagjai: Ormai Koppány, Ács Gergő, Babicz Mihály, Révész Ádám, Varga Csanád, lányok: Perényi Dorka, Blazsúr Hanna, Göde Petra, Ács Fanni, Tamás Elina. Iskolánk másik leány csapata a 2. helyet érte el. Tagjai: Meiczinger Violetta, Szintay Lili, Holczer Gvendolin, Hujber Sarolta. Egyéni küzdelemben Ormai Koppány, Perényi Dorka 2. Blazsúr Hanna, Ács Gergő 3. lett.
Legnagyobb korcsoportnál a fiú csapatversenyben első, illetve 3., lányoknál 1. lett a Györgyi iskola.
Tagjai: első helyen: Horváth Máté, Geréd László, Gáspár Levente, Vaczkó Levente, Kutics Balázs, 3. helyen Iker Sámuel, Németh Levente, Kiss Ádám, Petkovics Bence. Leányoknál: Csempesz Lara, Sánta Zsófia, Németh Lili, Mayer Bianka, Kovács Noémi. Egyéni versenyben: Horváth Máté, Csempesz Lara arany, Geréd László ezüst, Mayer Bianka bronzérmet vehetett át.
GRATULÁLUNK A VERSENYZŐKNEK!!!

További képek megtalálhatóak iskolánk facebook oldalán.