06 30 811 9218
8220 Balatonalmádi, Bajcsy-Zs. u. 30.

Beiratkozás

A 2019/2020. tanévre történő általános iskolai beíratás ideje:

2019. április 11. (csütörtök) 8.00 – 19.00 óráig

2019. április 12. (péntek) 8.00 – 19.00 óráig

Beiratkozással kapcsolatos Kormányhivatali hirdetmény.

A beiratkozásnak az idei évben két módja van, mindkettő esetén a szülőnek meg kell jelennie személyesen az intézményben, ahol a beiratkozáshoz szükséges dokumentumokat, illetve nyilatkozatok eredeti példányát be kell mutatnia.

1. Csak papíralapon történő adminisztrációval

A beiratkozáshoz szükséges dokumentumok:

  • a gyermek születési anyakönyvi kivonata,
  • a gyermek lakcímkártyája,
  • a gyermek TAJ kártyája,
  • óvodai szakvélemény vagy szakértői bizottság szakértői véleménye,
  • szülő/gondviselő személyi igazolványa.

A beiratkozáskor kitöltendő nyilatkozatok:

  • Etika/Hit- és erkölcstan oktatásra vonatkozó nyilatkozat,
  • adatvédelmi nyilatkozatok,
  • a törvényes képviseletről szóló nyilatkozat - Mindkét szülő beleegyezése szükséges a gyermek beiratásához. A beiratkozáson ezért a szülőknek közösen kell megjelenniük vagy a jelen nem lévő szülő - közjegyzővel vagy két tanúval hitelesített - írásbeli nyilatkozatának bemutatása szükséges. Gyermekét egyedül nevelő, elvált szülőtől a válóperi határozat bemutatását kérjük.

2. Elektronikus jelentkezés lehetőségével kiegészített adminisztrációval

A „Beiratkozás Általános Iskolába” e- ügyintézési felület előreláthatólag 2019. április 1-től lesz elérhető.

2019-ben lehetőségük van a beiratkozását online előkészíteni, de ebben az évben még kötelező a szülő személyes megjelenése és a szükséges dokumentumok bemutatása a beiratkozáskor.

Amennyiben nagyobb gyermeke már iskolánk tanulója, akkor a KRÉTA rendszeréhez már rendelkezik belépési azonosítóval.

Belépve a KRÉTA rendszerbe, válassza ki az e-Ügyintézés lehetőségét!
Válassza ki az Ügyintézés indítása menüt!
Kattintson a Beiratkozás általános iskolába menüpontra! (Előreláthatólag 2019. április 1-től lesz elérhető a felület.)
A megnyíló felületen adja meg a szükséges adatokat!

Amennyiben nincs iskolánk KRÉTA rendszeréhez belépési jogosultsága:

Nyissa meg a https://eugyintezes.e-kreta.hu/kezdolap weboldalt!
Regisztráljon új ideiglenes felhasználóként!
Belépés után válassza ki az Ügyintézés indítása menüt!
Kattintson a Beiratkozás általános iskolába menüpontra!
A megnyíló felületen adja meg a szükséges adatokat és válassza ki a listából iskolánkat!

Iskolánk felvételi körzete 2019.

8220 BALATONALMÁDI, AKÁCFA UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, ÁLMOS UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, ALPÁR IGNÁC UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, ALSÓÖRSI HATÁRÚT (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, APÁCZAI CSERE JÁNOS UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, ARANY JÁNOS UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, ÁRNYAS UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, ASZTALOS SÁNDOR UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, ATTILA UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, BABITS MIHÁLY UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, BAJCSY-ZSILINSZKY ÚT (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, BAJZA UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, BALATON UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, BALATONFÜREDI ÚT (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, BALATONFŰZFŐI ÚT (páros oldal: 2től - 74-ig; páratlan oldal: 1-től - 75-ig)
8220 BALATONALMÁDI, BALLADA KÖZ (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, BARABÁS MIKLÓS UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, BARÁTSÁG UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, BAROSS GÁBOR ÚT (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, BÁTHORI UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, BATSÁNYI KÖZ (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, BATTHYÁNY UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, BÉKE UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, BEM UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, BENCZÚR GYULA UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, BERCSÉNYI UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, BERKENYE KÖZ (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, BERZSENYI UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, BIMBÓ UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, BLAHA LUJZA SÉTÁNY (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, BOCSKAI TÉR (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, BOKRÉTA UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, BORÓKA UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, BOROSTYÁN KÖZ (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, BOTOND UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, BRENNER LŐRINCZ KÖZ (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, BUDAI NAGY ANTAL UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, BUDATAVA UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, BÚZAVIRÁG UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, CINKE UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, CORVIN JÁNOS UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, CSALOGÁNY UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, CSERFA UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, CSIKÁSZ IMRE LÉPCSŐ (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, CSILLAG TÉR (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, CSÓK ISTVÁN UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, CSÓKA KÖZ (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, CSOKONAI KÖZ (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, DAMJANICH UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, DANDÁR UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, DANKÓ PISTA UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, DEÁK FERENC UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, DEMBINSZKY UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, DERKOVITS UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, DÉRYNÉ UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, DÉSI HUBER ISTVÁN UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, DIÓFA UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, DÓZSA GYÖRGY ÚT (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, DR. HORVÁTH BÉLA KÖZ (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, DR. LENKEI VILMOS UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, DR. ÓVÁRI FERENC UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, DUKAI TAKÁCH JENŐ UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, EGRY JÓZSEF UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, ELŐD UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, EÖTVÖS UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, ERDŐALJA UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, ESZE TAMÁS UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, FADRUSZ UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, FAGYAL KÖZ (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, FAGYÖNGY UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, FECSKE UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, FELSŐÖRSI ÚT (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, FÉNY UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, FENYŐ UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, FERENCZY KÁROLY UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, FESZTY ÁRPÁD UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, FORRÁS UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, FÜLEMÜLE UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, GALAGONYA UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, GALAMB UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, GÁRDONYI GÉZA UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, GÉBICS UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, GERLE UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, GÓLYA UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, GÖRGEY UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, GYÖNGYVIRÁG UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, GYÖRGYI DÉNES UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, GYŐRI UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, HADAK ÚTJA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, HAJNAL UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, HALACS UTCA (teljes közterület)
8200 BALATONALMÁDI, HARANGVIRÁG UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, HARIS KÖZ (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, HARKÁLY UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, HARMAT UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, HÁRSFA UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, HÉJA UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, HÉTVEZÉR UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, HOLLÓ KÖZ (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, HOLLÓ UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, HONVÉD UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, HÓVIRÁG KÖZ (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, HÓVIRÁG UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, HUBA UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, HUSZÁR UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, IBOLYA UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, IKER SÉTÁNY (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, ISKOLA UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, ISTÓK UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, IZSÓ MIKLÓS UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, JEDLIK ÁNYOS UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, JÓKAI MÓR UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, JÓZSEF ATTILA ÚT (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, JUHAR UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, JUHÁSZ GYULA KÖZ (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, KÁLVIN UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, KÁPLÁR UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, KÁPTALAN UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, KATONA JÓZSEF UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, KERKÁPOLY UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, KILÁTÓHEGYI UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, KINIZSI UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, KISFALUDY KÖZ (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, KISFALUDY UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, KISS ERNŐ UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, KLAPKA UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, KÓCSAG UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, KOMJÁTH ALADÁR KÖZ (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, KOND UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, KOSSUTH UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, KOSZTOLÁNYI KÖZ (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, KŐBÁNYA UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, KÖKÉNY UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, KÖLCSEY UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, KŐRISFA UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, KÖVESALJA UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, KURCZ RUDOLF UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, LEGENDA KÖZ (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, LEVENDULA UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, LISZT FERENC UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, LÓCZY LAJOS TÉR (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, LOMB UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, LOTZ KÁROLY UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, LUTHER UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, MADARÁSZ VIKTOR UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, MANDULA UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, MÁNYOKI ÁDÁM UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, MARGARÉTA UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, MARTINOVICS UTCA (páros oldal 2-től - 20-ig)
8220 BALATONALMÁDI, MÁTYÁS KIRÁNY ÚT (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, MÉSZÖLY GÉZA UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, MIHÁLY RUDOLF UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, MIKSZÁTH UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, MOGYORÓ UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, MÓKUS LÉPCSŐ (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, MÓRA FERENC UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, MÓRICZ ZSIGMOND KÖZ (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, MUNKÁCSY MIHÁLY UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, NÁDAS UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, NÁRCISZ UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, NEPTUN UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, NOSZLOPY GÁSPÁR UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, OND UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, ÖREGHEGYI ÚT (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, ŐSZAPÓ UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, PAÁL LÁSZLÓ UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, PACSIRTA UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, PÁFRÁNY UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, PANORÁMA SÉTÁNY (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, PARK UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, PEREM UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, PETŐFI SÁNDOR UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, PETŐFI TÉR (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, PIHENŐ UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, PINTY UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, POSTA UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, RADNÓTI MIKLÓS UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, REGE KÖZ (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, REGE UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, REMETEVÖLGYI ÚT (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, REZEDA UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, RIGÓ KÖZ (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, RIGÓ UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, ROZMARING UTCA (páratlan oldal: 1-től 37-ig, páros oldal 2-től 42-ig)
8220 BALATONALMÁDI, RÓZSA UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, SAS UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, SEMMELWEIS UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, SIRÁLY UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, SÓLYOM UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, SOMFA UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, SZABADSÁG ÚT (páros oldal: 24-től - 106-ig; páratlan oldal: 27-től - 87-ig)
8220 BALATONALMÁDI, SZABADSÁGKILÁTÓ ÚT (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, SZÉCHENYI SÉTÁNY (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, SZEDER UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, SZEGFŰ UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, SZÉKELY BERTALAN UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, SZENT IMRE HERCEG UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, SZIGETI JÓZSEF UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, SZIL KÖZ (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, SZILÁGYI ERZSÉBET UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, SZINYEI MERSE PÁL UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, TÁBOR UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, TAKSONY UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, TAS UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, TAVASZ UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, TELEKI BLANKA UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, TINÓDI UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, TÓÁLLÁS UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, TOLDI MIKLÓS UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, TÓTH ÁRPÁD UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, TÖHÖTÖM UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, TÖLGYFA UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, TÖLTÉS UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, TULIPÁN UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, TÜZÉR UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, ÚTTÖRŐ UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, VADRÓZSA UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, VAK BOTTYÁN UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, VÁROSHÁZ TÉR (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, VAS GEREBEN UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, VASÚT UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, VÁTH JÁNOS KÖZ (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, VÉCSEY KÁROLY KÖZ (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, VÉCSEY KÁROLY UTCA (teljes közterület)
8200 BALATONALMÁDI, VÉGHELY DEZSŐ UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, VERSENY UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, VIOLA UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, VÍZMEDER UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, WARTHA VINCE UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, YBL MIKLÓS UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, ZERGE LÉPCSŐ (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, ZICHY MIHÁLY UTCA (teljes közterület)
8220 BALATONALMÁDI, ZRÍNYI ILONA UTCA (teljes közterület)