06 30 811 9218
8220 Balatonalmádi, Bajcsy-Zs. u. 30.

Tanévkezdés

Tanévkezdés a Györgyi Dénes Általános Iskolában
Szeptember 1-én, kedden – az ország többi általános iskolájához hasonlóan- hagyományos keretek között iskolánkban is becsengettek, ahol 15 tanulócsoportban összesen 376 diák kezdte meg a 2020-2021-es tanévet. A járványügyi helyzet, illetve a borongós időjárás miatt rendhagyó évnyitó ünnepély keretében az iskola tornacsarnokában köszöntöttük az első osztályosokat. Az ünnepély keretein belül Karáth Bianka és Pirik Zsigmond újdonsült első osztályosok mondtak vidám verset. Ezt követően az 59 elsős apró ajándékot vehetett át, és mindenki ingére, blúzára felkerült az iskola címerét ábrázoló jelvény.
A felsőbb tagozatos osztályok diákjait kedd reggel köszöntöttük ünnepélyes keretek között.
Minden tanulónknak, pedagógusunknak eredményes, nyugodt, hagyományos keretek között történő új tanévet kívánunk!