Halloween/Márton-napi klubdélután
Iskolánkban november 5-én Halloween/Márton-napi klubdélután került megrendezésre a felső tagozatban.
Nagy Réka Ágota, 6. osztályos tanuló rövid beszámolója az eseményről:
„A vetélkedőn vegyes csapatok vettek részt mind az idegen nyelvet, mind az életkort illetően; az állomásokon ötletes, kreativitást igénylő, színes, gondolkodtató és ügyességi feladatok voltak. A szünetben ijesztőbbnél ijesztőbb sütiket ehettünk, és az esemény legvégén a saját magunk által készített lámpásokkal felvonultunk az utcán. A gyerekek által készített sütik közül a temetőtorta, a szülők által sütöttek közül pedig a múmiatorta aratta a legnagyobb sikert.”
Diákjaink örömmel kóstoltak bele ezekbe az angol és német nyelvterületen elterjedt vígasságokba, és szórakozva sajátítottak el országismereti tudnivalókat.
Köszönjük az esemény szervezését Győrffy-Kucserka Tímea, Kiss Ágnes, Dudás-Keszey Veronika, Kékesi Viktória, Varga Anikó angol/német szakos tanároknak, valamint Tányérosné Bors Luca tanárnőnek.