06 30 811 9218
8220 Balatonalmádi, Bajcsy-Zs. u. 30.

Megyei diákolimpia

2022.04.26-án a fiúk, 27-én a leányok labdarúgás megyei döntőjét rendezték a IV. korcsoportosok mezőnyében Veszprémben. A fiúk keddi megmérettetése kellemes tavaszi időben zajlott, ahol 7 csapat küzdött a végső győzelemért. Iskolánk alakulata a csoportmérkőzéseken a zirci Reguly Iskola, majd a tapolcai Bárdos Iskola csapatával találkozott. Mindkét mérkőzést sikerrel vették fiaink, így a döntőben a másik csoport győztesével, a pápai Erkel Iskola csapatával mérkőztünk meg. Nagy küzdelemben a rendes játékidőben 1:1 lett a döntő végeredménye, így következtek a büntetőrúgások, amit 3:1-re nyert meg csapatunk.
Szerdán hűvös, esős időben a lányok megyei döntőjére került sor, szintén a veszprémi műfüves pályákon. Iskolánk eddig még nem indult a lányok mezőnyében labdarúgás Diákolimpián, az idei év volt az első, hogy részt vettünk a megmérettetésen. A megyei döntőn hat csapat vett rész. A csoportmérkőzések alkalmával először az ajkai Fekete-Vörösmarty iskolát, majd a veszprémi Dózsa Iskolát sikerült –nagy meglepetésünkre- legyőznünk. A döntőben a füredi Radnóti Iskola volt az ellenfél, ahol egy találat döntött a javunkra (1:0), így a lányok mezőnyében is iskolánk csapata lett a megyei bajnok.
A fiú csapat tagjai: Kristály Martin, Gönczöl Marcell, Horváth Milán, Tóth-Pusztai Benedek, Keil Olivér, Tamás Endre, Áment Zalán, Pusztay Balázs, Kovács Levente, Réger-Cserép Filip. Köszönjük a segítséget Horváth Krisztiánnak.
A lány csapat tagjai: Ács Fanni, Blazsur Hanna, Tárkány-Szűcs Emma, Kiss Luca, Tóth Virág, Farkas Eszter, Mayer Zsófi, Kovács Luca, Oláh Rebeka, Éliás Lilla.
Mindkét csapatunk továbbjutott a május 20-22. között Debrecenben megrendezésre kerülő országos diákolimpiai döntőbe!
Gratulálunk a lányoknak és a fiúknak is!